HTML

Kondorosi Béla hétköznapi kalandjai

Friss topikok

  • 3pod: Béci! Tudtam én már mikor a rizsfőzéssel büszkélkedtél, hogy ez még csak a kezdet. Krumpli is megv... (2010.03.22. 14:44) pityóka
  • kekszi: menu! a szlovakokkal vigyaazzaaal, ok nem biztos hogy olyan baratsagosak lesznek, ha meg nem volta... (2008.11.25. 14:56) A magyarok nyilaitól
  • kekszi: latszik hogy jol atolvastak... vegulis a telefont akartatok kihalaszni (2008.09.14. 16:35) Kondorosi Béla a világhír felé
  • gábornok: Fakódik! Két sovánka poén -+, azok is halványadtán fűszerezve.. Hunyadi 'Csököshágli' Attila sötét... (2008.08.17. 13:30) Az expedíció
  • gábornok: Magyarosítsál Kistérségi Béla névre. ;-) (2008.08.15. 07:08) Indiana Jones meets Matula bácsi

Linkblog

A magyarok nyilaitól

2008.10.18. 13:54 :: kondorosibéla

A nyárnak vége, megvolt a szüret is, itt a szaridő, tegnap kivettem a kocsiból a nepvédő fóliát, ezzel végleg feladva az idei napsütésbe vetett hitemet. Valami véget ért, de nem volt tanulság nélkül való. Az európai értelemben vett kalandvágy jegyében nyugatról kelet felé (ahogyan a szaridő is) haladva vettem szemügyre európai pajtásainkat természetes élőhelyükön. Persze ez nem volt így előre eltervezve, de most, hogy a közelmúlt átlátszó üvegtábláján keresztül tekintek vissza életemnek erre a rövid bár, de kalandos szakaszára, most látom csak a dolgok dinamikáját.

Első rész: Österreich

Kezdődött mindez Ausztriában, konkrétabban Bécsben (Wien, Vienna, Vino, Wine, Вена) a foci EB idején, amikor is kitaláltuk, hogy ennél közelebb jó ideig aligha lesz efféle esemény (0 szavazat, ugye), úgyhogy gyí! Épp a spanyol-olasz meccs volt, de ez engem különösebben nem zavart, afféle béközepes mentalitással vágtam neki a túrának: a meccs érdekelt a legkevésbé. Azt mondták, jó a hangulat, mindenki jól mulat, hát akkor ott a helyünk. Akkor még meleg volt, mi meg túristák, úgyhogy első lépésként levettük a pólót, és félmeztelen korzóztunk a bécsi utakon, akárha Siófokon lettünk volna.

Siófok, Ernst Happel stadion

Megjegyzem, ez volt akkor a legkevésbé feltűnő dolog a sógorfővárosban. Volak például vicces olaszok, akik transzparensen hirdették a talján nylevi humort, miszerint a Grosso azt jelenti, hogy nagy, és azt meg szerintük szeretik a spanyol lányok, haha. Ezektől eltekintve azonban megérintett az az európai értelemben vett tolerancia, ahogy a két csapat szurkolói a népek közötti barátság jegyében pont nem verték egymást szarrá, mint ahogy mondjuk egy Diósgyőr-Nyíregyháza derbin szokták az illetékesek. (Itt jegyezném meg, hogy: tirpáákok!)

A stadionba nyilván nem mentünk be, bár a helyszínen könnyebben lehetett jegyet kapni mint mondjuk sört, mi mégis ez utóbbit választottuk inkább. Nem csak kalandvágyból. Egyébként árképzésben igen liberálisok voltak az üzérek, 50-120 euró között már bejuthattunk volna, bár az előbbi árkategória valószínűleg a "good quality copy"-ra vonatkozott. Amikor azonban erre konkrétan rákérdeztem, az addig lelkes nagyonkiskereskedő sértődötten állt el az eladási szándéktól. A tudatosan megválsztott kommunikációs stratégia és a gyors, pontos helyzetfelismerés ilyen szituációkban életbevágó lehet, ezért minden szembejövő zöld-fehér-pirosba öltözött tesónak azt kiáltottuk, hogy "forca itálija", a sárga-piros csíkosoknak meg hogy "viváeszpánya". Voltak azonban olyanok is, akiket nem lehetett egyértelműen besorolni ezen csoportok egyikébe sem, mint például az a két csíkszemű szurkoló, akik felé megabiztosan "Viva China" felkiáltásal közeledtem, mire ők félig őszinte mosollyal válaszoltak, hogy "Japan". Hátbazz, minden nem jöhet be.

Emellett még azzal is szórakoztattam magam, hogy asszimilálódás végett a helybéliek kezébe adogattam a beszélgetés fonalát, aminek a másik végét viszont én tartottam. Ilyen értelemben helybélinek számítottak a helyszíneket brutál nagy erőkkel biztosító rendőrök is, itthon utoljára a buzivonuláson lehetett látni ennyi Darth Vadert. Iménti szóhsználatom európai értelemben véve nem volt túlságosan toleráns. Kirekesztő megnyilvánulásomért természeteseen megkövetem az összes becsületes rendőr tesót, hogy ledathvadereztem. Szóval a legjobb ismerkedős szöveg ilyen tömegrendezvényen, hogy "hol van egy szemetes?" (Wo ist ein Mülleimer? ejtsd: wóiszájn mülájma?) Ezt célszerű úgy előadni a kiszemelt célpontnak, hogy a kezünkben van némi szemét, jellemzően üres sörös doboz. Ez a megközelítés azért jó, mert egyrészt látszik, hogy nem vagy helybéli (hiszen nem tudod, hol van A Szemetes), ez pedig kivált a megkérdezettben egyfajta segítő szándékot, meg amúgy sem akarnak bunkók lenni a vendégekkel. Én például mindig nagyon örülök, ha valakit útbaigazíthatok, bár előfordult már olyan is, mikor a piros zsiguliból kérdezték, hogy hol van a vásár. Erre hirtelen nem tudtam mást felelni, mint hogy itt jobbra, aztán a másodiknál balra, tovább 300 métert, majd végig balra tartva egyből ott, csak még két kilométerrel arrébb. Nem ott volt. Hehe. Node vissza a szemeteshez! Azért is tuti ezzel kezdeni az interkulturális kommunkiációt, mert egyből látszik, hogy nem vagy akkora paraszt tirpák, hogy széjjelszórod a szemetedet, hanem egy igazi európai értelemben vett környezettudatos dzsentlemen. A hatás nem is maradt el, egy kutyát sétáltató nénivel uszkve negyedórás társalgást eredményezett, pedig én többnyire a ja és nein szavak közül válogattam randomban a válaszokat. Az itthoni állapotok ismeretében már kicsit meglepőbb, hogy a rend testpáncélba öltöztetett szigorú őrei is hasonló (szolgálat)készséggel álltak a problémámhoz, bár kétségtelenül rövidebb idő alatt találták meg a megoldást: Da! Leszámítva az egyik terminátort, aki legnagyobb meglepetésemre azt válaszolta, hogy őt már kérdeztem egyszer. Pedig mi ennek az esélye? Hátbazz, minden nem jöhet be. 

Az orosz diplomata

Ilyen és efféle kalandok után érkeztünk meg a fanzone-ba, ahol azok nézték kivetítőn a meccset, akik hozzánk hasonlóan inkább sört vettek, mint belépőt. Ami a meccsen történt, az európai értelemben vett dögunalom volt, így inkább magunkat szórakoztattuk a nézőtéren, bevezetve a körülöttünk állókat az európai értelemben vett szotyizás alapjaiba. Valami szenyoríta egy óvatlan pillanatban felpingálta az arcomra a spanyol színeket, innentől kezdve aztán kevésbé volt hiteles a számat elhagyó "forcaitálija". A legérdekesebb figura viszont egy feltehetően (hozzánk hasonlóan) erős diplomáciai érzékkel megáldott spanyol kalapos, olasz sálas, orosz mezes tesó volt, aki a népek közötti barátság jegyében boldogan köpködte velünk a szotyihéjat az előttünk állók nyakába. Hogy végül mi lett a meccs eredménye, nem emlékszem, de még a Google sem tudta megmondani, hiába kerestem rá. Végül azt hiszem, a spanyolok nyerték az egész pádét, úgyohgy gyanítom, itt is ők diadalmaskodtak.

Később szóltam nekik, hogy a tévé a másik oldalon van

 

Ez volt hát európai értelemben vett kalandjaim első állomása, hamarosan folytatódik Szlovákiával, ami időrendben nem, földrajzilag azonban a nyugat-keleti tengelyt követve egyértelműen a következő állomása lesz ennek a trilógiának. Merthogy trilógia.
Lesz. 

Update:
Aztán mégsem lett, mert végül szartam bele az egészbe.

 

1 komment

Címkék: szotyi forca mülleimer tirpák

A bejegyzés trackback címe:

https://kondorosibela.blog.hu/api/trackback/id/tr82720049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kekszi 2008.11.25. 14:56:09

menu! a szlovakokkal vigyaazzaaal, ok nem biztos hogy olyan baratsagosak lesznek, ha meg nem voltal.
ha mar igen, kivancsi vagyok mennyire csuktak ossze :)
süti beállítások módosítása