Helló Bratyó,
Túléltem az első germán szombatomat, bár nem vol triviális! az volt ugye, hogy találkoztam Gyurkával a Hauptbahnfofnál. megyek be, mondom, mi van, még nem csináltam semmit, oszt mégis tele volt a pályaudvar nagyon durva kommandósokkal. full maszkba, fegyverbe meg sünbe, és szúrós szemmel figyelték a népeket, hogy hol lehet már szakszerűen beavatkozni. szóval ha nem lettem volna teljesen biztos, hogy Németországban vagyok, meg hogy otthon játszott a VfB Stuttgart, erősen elgondolkodtam volna, hogy lefossam-e a bokámat, vagy csak simán hugyozzak be. így azonban cheeseburgerrel tele pofával hesszelgettem őket, hátha belenyálasodnak a maszkba.
na, aztán végül csak beültünk egy kócsmába, ittunk ezt-azt. végül hazamentem az utolsó S-Bahnnal, csak az volt a baj, hogy a régi jó szokásaimat nem tudván levetkőzni - naná, hogy elaludtam rajta. itt azért ez valamivel kínosabb, mint otthon az 1-es villamoson. még szerencse, hogy a végállomás előtt egy várossal lakok csak.
mondjuk az így is 8 kilométer.
hétfőn aztán megint beszoptam. ugye szállodában lakom, ahol nincs mosógép. kérdezem a mammert, hogy hát hol moshatok. mondja, az egyetlen mőgiskájt a Wäschedienst. há, mondom, az egész jó. pénteken elviszik, hétfőn hozzák kimosva-kivasalva, az árát hozzáírják a számlához, a cég meg kifizeti, mindenki jól jár. na, mondjuk arra nem gondoltam, hogy egyrészt 52 juró lesz kimosni azt az öt ingemet és ugyanannyi alighasznált gatyámat zoknival. másrészt, hogy valami kibaszott rejtélyes okból kifolyólag csak kápéban lehet fizetni. geci, ennyi pénzért Tante Ursula egész havi inkontinenciás bugyogóját kimostam volna.
kézzel.
Nem egyszerű ez, nem egyszerű.
